Az önvezető autók 2025-re terjedhetnek el a távol-keleti országban, amelynek kormánya beállt a technológia mögé. A Baidu mellett egy tavaly alakult startup lehet a fejlesztések motorja.
Kína lehet a világ első országa, ahol széles körben elfogadják az önvezető autókat, és elterjed a technológia. Ezzel párhuzamosan a fejlesztésekben is átveheti a vezető szerepet.
A Boston Tanácsadó Csoport egyik szakembere, Xavier Mosquet szerint 15 éven belül a távol-keleti ország a technológia legnagyobb piacává válik, olyan szereplőkkel, mint az Intel Labs China igazgatói posztjáról tavaly leköszönt Gansha Wu startupja, a Uisee Technology.
Wu gondosan válogatta össze az infokommunikációs technológiák sok szegmensét lefedő munkacsapatát: gépi tanulás, számítógépes látás, félvezető-tervezés, robotika, mind szerepel a palettán. Első bemutatójukat a 2017-es CES-re tervezik.
Wu több szakaszban képzeli el a bárminemű emberi beavatkozás nélküli járművekig vezető utat. A sofőrt támogató számítógépes rendszereket követheti az önvezető autók első hulláma. Ezek az autók szigorú feltételek mellett, például csak magán- vagy kifejezetten számukra épített utakon, nagyon lassan és erősen szabályozott körülmények között közlekedhetnek. Munkatársaival jelenleg inkább a vezetőt támogató rendszerekkel foglalkoznak.
A helyi önkormányzatok szabályozási és infrastrukturális támogatását élvező Baidu és a BMW viszont automatizált közösségi közlekedési szolgáltatások elindítását tervezi a következő két évben. Technológiájukat már tesztelték is az Egyesült Államokban. A Google nem olyan szerencsés, mint a Baidu, mert meg kell még nyernie a kaliforniai önkormányzatokat. A kínai kormány egyébként óriási gazdasági potenciált lát az önvezető járművekben, és be is állt a technológia mögé.
Wu a két fél között helyezkedik el a Szilícium-völgyet megosztó vitában. Elon Musk, a Tesla főnöke kettő-négy évet ad az önvezető autók elterjedésére, Chris Urmson (Google) pedig 2019-ig szeretné piacra vinni cége robotautóját (a baidu 2020-ig a sajátját). Mások óvatosabbak, és legalább egy évtizedet prognosztizálnak. A Toyotát például egyelőre nem foglalkoztatják különösebben az önvezető autók, mérnökei inkább a sofőrt segítő mesterséges intelligenciára összpontosítanak.
Mindeközben a 42 ezer dolláros Tesla Model 3-ból a bejelentést követő 24 órában 180 ezer darabot előrendeltek. Jelenleg 276 ezernél tartanak.
Sosem volt még ilyen egyszerű kijátszani rendszereket, mint az MI megjelenése óta – és ez alapjaiban rengetheti meg többek között a globális pénzügyi biztonságot. A bűnözők már most is hatékonyan alkalmazzák a mesterségesintelligencia-eszközöket, miközben a pénzügyi ellenőrző rendszerek többsége még mindig a jelenlegi – nem pedig a közelgő – fenyegetésekre van felkészítve.
Hszi Csin-ping először maradt távol egy BRICS-csúcstalálkozótól – ráadásul épp akkor, amikor India látványosan rivaldafénybe került Brazíliában. A kínai elnök távolmaradása nemcsak Peking belső válságaira, hanem a BRICS eróziójára is utalhat, miközben Lula és Modi gesztusai új geopolitikai egyensúly kezdeteit jelezhetik – akár Washington örömére.
Az eheti Hotel Lentulai vendége Dr.Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár volt, aki kendőzetlen őszinteséggel beszélt a legendás Kulja-vitáról, a szakmáról és egy régen elcsattant pofonról.
p
0
0
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!